Remek hangulat, színvonalas műsorok, “felhőtlen” szórakozás!

Június 23-án, szombaton aki kint volt Kissikátorban a IX. Gombafesztiválon újra érezhette egy összetartó közösség vendégszeretetét. Remek hangulat, színvonalas műsorok, "felhőtlen" szórakozás!

Kocsik László polgármestert kértem arra, hogy röviden foglalja össze tapasztalatait és hogyan lehet megfelelni az egyre nagyobb elvárásoknak:

A IX. Kissikátori Falunap és Gombafesztivál szervezésekor az önkormányzat és a Kissikátor Fejlesztéséért Közalapítvány egyetlen célt tűzött maga elé: az előző évek szintjén teljesítsünk, vagy ha lehet még jobban. Szerencsére – így utólag azt gondolom – nem kell szégyenkeznünk, ez alkalommal is több ezer ember fordult meg 340 fős kistelepülésünkön. A látogatottság is azt mutatja, hogy a fesztiválunk régen túlnőtt a település, a Hangony-völgy, s talán nem szerénytelenség, ha azt mondom, még az ózdi kistérség határain is.

Mindig készülünk valami újjal: most a Hangnyi-tónál rendezett Siki Gomba Kupa Horgászverseny színesítette a napot, s természetesen az új fellépőink. Az amatőr csoportok közül kiemelném a Kissikátori Harmonika-és Népdalkört, akik ez alkalommal álltak ilyen nagy számú közönség elé, s nem vallottak szégyent. Sőt!

Óriási érdeklődést váltott ki a Kossuth-díjas nótaénekes, Bangó Margit műsora, aki látva fesztiválunkat, a következőket mondta: jövőre ezt a csodát meg kell mutatni országnak-világnak, mindent megteszek azért – fogalmazott -, hogy az országos televízió csatornák itt legyenek és
tudósítsanak a X. Kissikátori Falunap és Gombafesztivál eseményeiről.

Így legyen! – mondtuk mi, szervezők, s nekünk már csak azon kell törni a fejünket, hogy mivel "fejelhetnénk meg" az idei teljesítményt. Megvallom, nem lesz könnyű feladat.

Így legyen – mondjuk Mi is kik ott voltunk. Köszönjük Kissikátor!

Várady Sándor

Fotók: Cs. Kovács Zoltán »